Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham együttese közel áll a Hajduk Split tehetséges védőjének, Luka Vuskovicnak a megszerzéséhez.
(Photo by Luka Stanzl/Pixsell/MB Media/Getty Images)
A legfrissebb sajtóhírek szerint a Tottenham együttese közel áll ahhoz, hogy megszerezze az egyik legnagyobb tehetségként számontartott középhátvédet, Luka Vuskovicot. A 16 éves játékos már az előző szezonban debütált a Hajduk Split felnőttei között, és összesen 11 meccsen lehetőséget is kapott edzőjétől a bizonyításra. A beszámolók alapján Vuskovicért összesen 6 élcsapat versengett egymással, de Fabrizio Romano értesülései szerint a Tottenham gárdája lesz a befutó. A londoni klub ugyanis már a Hajduk Splittel és a fiatal tehetséggel is mindenben megegyezett az átigazolás feltételeit illetően, így hamarosan megszülethet a hivatalos bejelentés is a Spurs részéről.
Luka Vuskovic a Hajduk felnőttei között 11 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 1 gólt jegyzett. Szerződése 2026 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 6 millió euróra teszi a transfermarkt.
EXCLUSIVE: Tottenham are on the verge of signing Croatian CB top talent Luka Vusković! 🚨⚪️🇭🇷 #THFC
After top project for his development, Vusković only wants Spurs — despite interest from 5 more top clubs.
Personal terms agreed, clubs finalising paperwork.
Here we go ✨ pic.twitter.com/l8eNWvbiwn
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) September 10, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…