A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint a Juventus francia középpályása, Paul Pogba a szezon elején megbukott egy doppingteszten.
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
Több neves olasz sportlap is lehozta ma a hírt, köztük a Corriere dello Sport is, miszerint a Juventusban játszó Paul Pogba doppingtesztje augusztus 20-án pozitív lett csapata szezonbeli első, Udinese elleni mérkőzése után. A hírek szerint tesztoszteron nyomaira bukkantak a szervezetében.
Mindez azt is jelentheti, hogy Pogba igen komoly felfüggesztéssel nézhet szembe: egyes értesülések szerint minimum 2, de akár 4 évre is eltilthatják a futballtól. Utóbbira akkor kerülhet sor, hogyha a nyomozás alapján arra jutnak, hogy a játékos szándékosan doppingolt. A hírek szerint most egy második tesztmintát ellenőriznek, és csak akkor lehet kimondani, hogy Pogba megbukott a doppingteszten, ha az is pozitív lesz.
A tesztoszteron egy olyan hormon, amely az izomzat méretének és erejének növekedését, valamint a fizikai megterhelésből való gyorsabb regenerálódást biztosíthatja. Számos olyan gyógyszer létezik, amely tesztoszteront tartalmaz, akár injekció vagy gél formájában is.
Pogba mindössze 32 percet játszott ebben a szezonban, és nem vett részt az Udinese elleni Serie A-s nyitó összecsapáson.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…