Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A jelenleg az Union Berlinben futballozó olasz védő, Leonardo Bonucci pert indított korábbi klubja, a Juventus ellen.
(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)
Leonardo Bonucci jogi lépéseket tesz korábbi klubja, a Juventus ellen. A 36 éves olasz válogatott játékos kártérítési pert indít a Serie A-ban szereplő klub ellen, miután szeptember 1-jén a Bundesliga-csapat Union Berlinhez igazolt.
Bonucci több mint 500 alkalommal lépett pályára a Juventus színeiben, és nyolcszor nyert bajnoki címet a Serie A-ban. A tavalyi szezonban azonban mindössze 16 alkalommal szerepelt a bajnokságban, és csak kilencszer volt kezdő, majd az előszezon kezdetén közölték vele, hogy már nem szerepel Massimiliano Allegri terveiben.
Bonucci maradni akart, és ezt világossá is tette, amikor jelentkezett az előszezonra, de kimaradt az amerikai túra keretéből. Az olasz védő most kártérítést követel, azt állítva, hogy az előszezonban nem biztosítottak számára a megfelelő edzéskörülményeket, jogi csapata pedig azzal tervezi érvelni, hogy az eset ártott a játékos imázsának.
Augusztusban az olasz játékosok szövetségének (AIC) elnöke, Umberto Calcagno felszólította a Juventust, hogy helyezze vissza a játékost a keretbe, és azt állította, hogy a klub megszegte az Olasz Labdarúgó-szövetség, a Serie A és az AIC által kötött kollektív szerződést.
A Juventus akkor kiadott egy határozott közleményt, amelyben megerősítette, hogy minden intézkedése jogszerű volt, nem sértették meg a kollekttív szerződést, és készen állnak arra, hogy amennyiben ez szükségessé válik, hivatalos úton is megvédjék magukat.
Ha Bonucci megnyeri az ügyét, minden kártérítést a Neuroland nevű jótékonysági szervezetnek adományoz, amely olyan családokat támogat, akiknek gyermekei a torinói Regina Margherita gyermekkórház idegsebészeti osztályán lábadoznak. Ez az ügy azért áll közel Bonucci szívéhez, mivel egyik fiát, Matteót az osztályon ápolták.
Bonucci, aki bejelentette, hogy a mostani szezon végén visszavonul, ingyen került az Unionhoz, és még nem debütált új klubjában.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..