La Liga: a Villarreal meghosszabbítja rutinos középpályásának a szerződését – sajtóhír
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő „sárga tengeralattjáró” megújítaná játékosának jövő nyáron lejáró kontraktusát.
(Photo by David Aliaga/NurPhoto via Getty Images)
Egybehangzó spanyol sajtóinformációk szerint a Villarreal megszeretné hosszabbítani Dani Parejo szerződését a következő hetekben. A 34 éves játékos kontraktusa 2024-ben jár le, amelyet további 1 évvel újítanának meg a „sárgák”.
Parejo 2020-ban igazolt a Villarrealhoz a Valenciától mindössze 2,25 millió euróért cserébe. A „denevéreknél” 9 szezont húzott le, de előtte megjárta a Getafét is, valamint a Real Madridot is, amelynek az utánpótlásában nevelkedett 13 éves kora óta. A „sárga tengeralattjáró” színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 152 mérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 9 gólt és 27 gólpasszt jegyzett.
A négyszeres spanyol válogatott középpályás a Villarreallal 2021-ben megnyerte az Európa-ligát, ezen kívül a Valenciával tudta elhódítani 2019-ben a Spanyol Kupát.