Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: most is legyőzte az Old Traffordon a Brighton a Manchester Unitedet – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában az a Brighton & Hove Albion látogatott a Manchester United otthonába, ami a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén is legyőzte a Vörös Ördögöket. A Sirályok most sem ijedtek meg, és végül hármat lőttek a hazaiaknak, akiknek csak egy szépítésre volt ereje. A United jelenleg csak a 12. a tabellán, míg a Brighton a 4. helyen áll. 

(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

A játék képét tekintve kiegyenlített volt a játék, bár a Manchester United valamivel több helyzetet dolgozott ki. Ez azonban nem hatotta meg a Sirályokat, és a 20. percben meg is szerezték a vezetést, amikor Adingra adta be a labdát középre, Lallana átugrotta, így pedig Welbeck elé került, aki közelről lőtt volt csapatának kapujába. A 40. percben úgy tűnt, hogy kiegyenlít a United, amikor Rashford passza után Höjlund talált be, de mégsem szerezte meg az első gólját, mivel a találat előtt az angol válogatott támadója kivitte a labdát a pályáról.

A második félidő is kiegyenlített volt, de már sokkal veszélyesebb helyzetei voltak a Brightonnak. Az 53. percben érkezett is a második vendégtalálat, amikor Lamptey kiváló keresztlabdája pontosan érkezett meg Gross elé, aki a kapu bal alsó sarkába vágta a labdát. A 71. percben meglőtték a harmadik góljukat is a Sirályok, ekkor ismét Lamptey tálalta oda a labdát Joao Pedro lába elé, aki lerázta az emberét, majd pontosan lőtt a kapu jobb oldalába. Mindössze két perccel később azonban szépített a Manchester United, ekkor Lisandro Martinez passzolt Hannibalnak, aki remek lövést mutatott be,a labda pedig a jobb felső sarokban kötött ki. A végére ten Hag szinte csak támadókkal operált, amit szépen kihasznált a Brighton, ám gól nem esett már, csak hatalmas Ansu Fati helyzet, aki debütált ma a mérkőzésen, ám Onana megmentette csapatát a negyedik góltól a 93. percben.

Manchester United – Brighton 1-3 (0-1)
Helyszín: Old Trafford (Manchester) Vezette:
Gólszerzők: Hannibal (73.) ill. Welbeck (20.), Gross (53.), Joao Pedro (71.)
Sárga lap: Bruno Fernandes (45+3.), Hannibal (90+2.) ill. Lamptey (4.), van Hecke (24.)
Kiállítás: – ill. –

Manchester United: Onana, Reguilón (Garnacho, 85.), Lisandro Martínez (Wan-Bissaka, 85,), Lindelöf, Dalot, McTominay (Pellistri, 85,), Casemiro (Hannibal 64.), Eriksen, Rashford, Bruno Fernandes, Höjlund (Martial, 64.). Vezetőedző: Erik ten Hag

Brighton: Steele, Veltman, van Hecke, Dunk, Lamptey (Milner, 77.), Dahoud (Gilmour, 77.), Gross, Mitoma, Lallana (Ansu Fati, 64.), Adingra (Ferguson, 85.), Welbeck (Joao Pedro, 64.). Vezetőedző: Roberto De Zerbi

Az 5. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Liverpool – Wolves 1-3
Aston Villa – Crystal Palace 3-1
Fulham – Luton 1-0
Manchester United – Brighton 1-3
Tottenham – Sheffield United 2-1
West Ham – Manchester City 1-3
18:30 Newcastle – Brentford (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Bournemouth – Chelsea (Tv: Match 4)
17:30 Everton – Arsenal (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
20:45 Nottingham – Burnley (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore