Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: kapusa mentett pontot a Laziónak az Atlético Madrid ellen – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörei megkezdődtek a kedd este folyamán, amelynek E jelű kvartettjében az 1. fordulóban a Lazio fogadta az Atlético Madridot, valamint a Feyenoord a Celitcet.

(Photo by Paolo Bruno/Getty Images)

A Lazio és az Atlético Madrid közötti összecsapáson az első félidőben túl sok mindent nem történt, a “matracosok” hozták a szokásos defenzív futballt, amiből gyors kontrákat próbálnak indítani, amit megszokhattunk már a Diego Simeone vezette együttestől. A hazai alakulat 6 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, ebből 2 találta el, de könnyed csemegék voltak Jan Oblak részére. Az egyetlen kaput eltaláló spanyol lövésből rögvest gól is lett, a 29. percben Molina passzát követően a 20 éves Pablo Barrios vállalta el jó 27-28 méterről, ami megpattant a 16-os vonalánál Vecino lábán, így a labda becsapta Provedelt és a kapuban kötött ki (0-1). Ennek következtében egygólos vendég előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőben már több lehetőséget is kidolgoztak a csapatok. Az 56. percben Immobile egyenlíthetett volna, azonban Jan Oblak bravúrral védeni tudta az olasz csatár lövését. A 66. minutumban Álvaro Morata duplázhatta volna meg a madridiak előnyét, de a rutinos spanyol támadó a kapufát találta telibe. A 71. percben Lino került lövőhelyzetben, viszont Provedel hárítani tudta a próbálkozását. A hosszabbítás 3. percében Danilo Cataldi egyenlíthetett volna, azonban Oblak ezúttal is védeni tudott. Az utolsó másodpercekben viszont a vendégek hálóőre is tehetetlen volt, a Lazio kapus, Provedel fennmaradt a támadással, és Luis Alberto beadására egyedül ő érkezett a hazaiak részéről és csatárokat megszégyenítő módon fejelt gólt és szerzett fontos pontot csapata számára (1-1).

Lazio – Atlético Madrid 1-1 (0-1)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma), Vezette: S. Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Provedel (90+5.) ill. P. Barrios (29.)
Sárga lap: M. Sarri (37. – pályán kívül), Patric (84.), Immobile (84.) ill. D. Simeone (21. – pályán kívül), Griezmann (26.), Lino (67.), Correa (90+4.)
Kiállítás:

Lazio: Provedel – Marusic, Patric, Romagnoli, Pellegrini (Lazzari 38.) – Kamada (Guendouzi 62.), Vecino (Cataldi 76.), Luis Alberto – Felipe Anderson (Isaksen 62.), Immbolie, Zaccagni (Pedro 76.). Vezetőedző: Maurizio Sarri

Atlético Madrid: Oblak – Molina, Lino (Riquelme 79.), Savic, Witsel (Correa 75.), Hermoso – Niguez, Barrios (Giménez 46.), Llorente – Griezmann, Morata. Vezetőedző: Diego Simeone

A mérkőzés videós összefoglalója:

A Feyenoord és a Celtic mérkőzésén sem kapkodhattuk a fejünket a nagyobbnál nagyobb lehetőségekre, ugyanakkor mindkét együttes próbálkozott a gólszerzéssel. Azonban a hollandok és a skótok is próbáltak a stabil védekezésre alapozni, csak ne kapjanak gólt, ami végül a vendégeknek nem jött össze. A hosszabbítás 2. percében jó 27-28 méterről végezhetett el szabadrúgást a Feyenoord, amelyet Calvin Stengs elvállalt és szerencséjére a sorfal nem zárt jól, így elment a Celtic játékosai mellett a labda, Joe Hart pedig nem érhetett oda az erőből a balalsóba vágódó labdára (1-0). A szünetre ezzel egygólos holland előnnyel mehettek az együttesek.

A második játékrész derekán a vendégek játékosa, Lagerbielke büntetőt érően szabálytalankodott, ráadásul megkapta második sárgáját, ezért a kiállításra sorsára jut, így a hazaiak bebiztosíthatták volna előnyüket, de Igor Paixao kihagyta a 11-est. A 68. minutumban azonban megpecsételődött a Celtic sorsa, a csereként beálló 20 éves norvég Holm is a kiállítás sorsára jut, de ő azonnali pirossal. A 76. percben sikerült bebiztosítania a győzelmét a kettő emberfölényben játszó Feyenoordnak, a találatot Jahanbakhsh szerezte (2-0). A hollandok ezzel nagyon fontos győzelmet arattak a továbbjutás szempontjából, míg a skótok nagyon fontos pontot, pontokat buktak el.

Feyenoord – Celtic 2-0 (1-0)
Helyszín: De Kuip (Rotterdam), Vezette: I. Peljto (bosnyák)
Gólszerzők: C. Stengs (45+2.), Jahanbakhsh (76.) ill.
Kiállítás: – ill. Lagerbielke (64.), O. Holm (68.)

A mérkőzés videós összefoglalója:

A csoport állása:

Standings provided by Sofascore