A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A kedd délutáni órákban kezdődtek meg a küzdelmek az UEFA Ifjúsági Liga 2023-2024-es kiírásában négy csoport két-két mérkőzésével…
(Photo by Paolo Bruno/Getty Images)
Az UEFA Ifjúsági Liga első játéknapján több nagy nevű utánpótlás csapat győzelmet aratott, így például az előző kiírásban negyeddöntős Atlético Madrid U19 is biztos győzelme mellett az FC Barcelona U19 és a Manchester City U19 is megnyerte az első mérkőzését a sorozatban.
A Fernando Torres vezette ifjú “matracosok” Adrián Nino duplájával diadalmaskodtak 2-0-ra a Lazio U19 vendégeként. Ugyanebben a csoportban a másik mérkőzésen a Feyenoord U19 egy negyedórás periódusban három gólt szerezve küldte padlóra a Celtic U19 gárdáját (3-0).
A katalánok két első félidei találattal 2-1-re múlták felül a Royal Antwerpen U19 csapatát, miközben a magyar U19-es válogatott kapus, Yaakobishvili Áron védte a csapat kapuját. Az FC Porto U19 semleges pályán is fölényes, 4-1-es sikert aratott a Sahtar Donyeck U19 ellen.
A City korosztályos legénysége 5-2 arányban győzött a Crvena zvezda U19 ellen, Emilio Lawrence duplával vétette észre magát, míg Emile Heskey tehetséges fia, Jaden Heskey pár perccel a becserélése után volt eredményes. A csoport másik meccsén a rendszerint minőségi fiatalokból álló RB Leipzig U19 3-1-re diadalmaskodott a Young Boys U19 ellen idegenben.
A játéknap legnagyobb különbségű győzelmét az AC Milan U19 aratta, amely két tizenegyesgólt is szerezve 4-0-ra intézte el a Newcastle United U19 együttesét. A Rossoneri fiataljainak soraiban a mindössze 15 éves Francesco Camarda két góllal vállalta magára a főszerepet. Ugyanebben a csoportban a Borussia Dortmund U19 1-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain U19 csapatát idegenben.
Lazio U19 – Atlético Madrid U19 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – ill. A. Nino (51., 65.)
Feyenoord U19 – Celtic U19 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Read (41.), Slory (47.), Milambo (57.), ill. –
AC Milan U19 – Newcastle United U19 4-0 (3-0)
Gólszerzők: C. Traoré (16.), F. Camarda (20., 26. – az elsőt büntetőből), Zeroli (75. – büntetőből), ill. –
Paris Saint-Germain U19 – Borussia Dortmund U19 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill. Rijkhoff (30.)
Young Boys U19 – RB Leipzig U19 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Deme (41.), ill. Y. Eduardo (35., 47. – a másodikat büntetőből), Norbye (78.)
Manchester City U19 – Crvena zvezda U19 5-2 (1-0)
Gólszerzők: Lawrence (43., 47.), Dickson (50.), K. Taylor (55.), J. Heskey (81.), ill. J. Mijatovics (57.), Bubanj (78.)
Sahtar Donyeck – FC Porto U19 1-4 (0-3)
Gólszerzők: Puskarov (90+3.), ill. Mora Carvalho (7., 32.), Jorge Meireles (38. – büntetőből), Djalo (54.)
FC Barcelona U19 – Royal Antwerpen U19 2-1 (2-0)
Gólszerzők: A. Olmedo (22.), D. Rodríguez (29.), ill. Godelaine (73.)
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…