Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Spanyol sajtóértesülések értelmében a Brighton and Hove Albion 44 éves menedzserét nézte ki Carlo Ancelotti lehetséges utódjának a Real Madrid vezetősége…
(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)
Elképesztő figyelem övezi a Brighton and Hove Albion olasz vezetőedzőjét, hiszen Roberto De Zerbi nem csak szinten tartotta, hanem egy új szférába repítette a Sirályokat Graham Potter leváltását követően, így válva nem csak Anglia, hanem egész Európa egyik legfelkapottabb nevévé a piacon.
De Zerbi csapata jelenleg is a Premier League harmadik helyén tanyázik, megannyi támadóstatisztikában lemosva a hagyományos top 6 csapatait, miközben a Brighton értéke mindössze töredéke annak, amivel a “nagyok” gazdálkodhatnak.
A spanyol sajtó úgy véli, hogy erre már a Real Madrid is felfigyelt, hiszen Carlo Ancelotti utódjaként tartják számon a fiatal olasz szakembert, aki jövőre Xabi Alonso mellett a másik fő esélyes lesz Carlo valószínűsíthető távozását követően.
Roberto De Zerbit ráadásul a nyelvi akadályok sem zavarnák, hiszen az olasz mester folyékonyan beszél spanyolul, így gond nélkül be tudna illeszkedni a spanyol fővárosi klubnál.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…