Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese szerződést hosszabbítana rutinos középpályásával, Henrikh Mkhitaryannal.
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint az Inter együttesének vezetősége szeretné meghosszabbítani Henrikh Mkhitaryan szerződését. A 34 éves játékos Simone Inzaghi elképzeléseiben nagyon fontos szerepet tölt be, amit jól mutat, hogy ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa az olasz mesternek. Az örmény játékos aktuális szerződése a most futó idény végéig szól az Internél, de ezt szeretnék 1+1 éves formában meghosszabbítani a kék-feketék. Mkhitaryan is szívesen maradna a csapatnál, annak ellenére is, hogy az elmúlt időszakban több szaúdi ajánlatot is kapott, amelyek jóval kecsegetetőbb fizetést kínálnak számára. A rutinos futballista viszont abban az esetben hajlandó aláírni az új megállapodását az Interrel, ha az nem 1+1 éves formában hosszabbítja meg a szerződését, hanem garantáltan két évre szól.
Mkhitaryan 2022 nyarán igazolt az Inter csapatához, akik szabadügynökként szerezték meg ők. A klub színeiben azóta 56 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólig és 3 gólpasszig jutott.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…