Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy a jelenleg szabadon igazolható Jesse Lingard Szaúd-Arábiában folytathatja pályafutását, mégpedig a Steven Gerrard edzette Al-Ettifaq együttesénél.
Jesse Lingard has started training with Saudi side Al Ettifaq – with Steven Gerrard as coach 🟢🇸🇦 pic.twitter.com/isZeVEI0FF
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) September 28, 2023
A 30 esztendős, az elmúlt idényt az angol Premier League-ben szereplő Nottingham Forest együttesénél töltő, ám onnan közös megegyezéssel távozó Lingard továbbra is bőszen készül Steven Gerrard csapatával, amely ezáltal még egy lépéssel közelebb került a korábbi 32-szeres angol válogatott játékos szerződtetéséhez.
Fabrizio Romano szerint jelen állás szerint egy hónapra, az edzések látogatásáról szóló egyességet kötöttek a felek, amelynek értelmében Lingardnak lehetősége adódik meggyőznie az Al-Ettifaq stábját arról, hogy érdemes szerződtetni.
Nem lennénk meglepve, ha rövidesen az MU-nevelésű játékos nevével is találkozhatnánk a nyáron Jordan Hendersonnal, Georginio Wijnaldummal, Moussa Dembélével, Jack Hendry-vel és Demarai Gray-jel erősítő Al-Ettifaq összeállításában (…)
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…