Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Összetartásból és csapatszellemből jelesre vizsgázott az Arsenal, hiszen míg a csapat két fő büntetőrúgója Martin Ödegaard és Saka, addig a két főkolompos ezúttal jó szívvel adta át a lehetőséget a csapat nyári sztárigazolásának, hogy Kai Havertz is meg tudja szerezni az első találatát a szezonban. A bütnetőt Martin Ödegaard harcolta ki, aki ráadásul már egy büntetőt értékesített a mérkőzés folyamán, így válva a mai mérkőzés igazi húzónevéé, azonban csapatkapitányként is jelesre vizsgázott. Kai Havertz így az értékesített büntetőjét követően megúszta a 007-es ügynök mémeket, hiszen az angol élvonalban ez lett volna a hetedik meccse, amelyen se gólt, se gólpasszt nem szerez a csapata színeiben.
Another goal for Arsenal via Kai Havertz, 3-0 pic.twitter.com/bQTzVgFVIb
— Football News (@FutbolNewsCom) September 30, 2023
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!