Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Kiderült, hogy hány meccsre tiltották el a Real Madrid spanyol védőjét, Nachot, miután piros lapot kapott a Girona elleni bajnoki-győzelem alkalmával.
(Photo by Eric Alonso/Getty Images)
A Real Madrid védője, Nacho Fernandez kihagyja a következő három mérkőzést a Girona elleni piros lapja után.
A spanyol válogatott középpályást egy Portuval szembeni, durva belépőjét követően állították ki, aminek következtében a Girona szélsőjét hordágyon kellett levinni a pályáról.
A hárommeccses eltiltás azt jelenti, hogy kihagyja az Osasuna, a Sevilla és a Barcelona elleni El Clásicót is.
Nacho a mérkőzés után bocsánatot kért Portutól:
“Szeretnék bocsánatot kérni Portutól a mérkőzésen történt nem szándékos cselekedetem miatt. Ma és a pályafutásom során soha nem állt szándékomban senkit sem bántani. Remélem, gyorsan felépül”
– írta a hivatalos Instagram-oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nacho Fernandez Iglesias (@nachofdez90) által megosztott bejegyzés
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…