Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újonc nincs, visszatérők vannak a magyar válogatott új keretében – HIVATALOS

A kedd délutáni órákban hirdették ki a magyar válogatott keretét az októberi Európa-bajnoki selejtezőkre…

(Photo by Srdjan Stevanovic – UEFA/UEFA via Getty Images)

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi számtalan hiányzó nélkülözése mellett újból meghívta a keretbe a hosszú ideje sérüléssel bajlódó Nagy Zsoltot és a legutóbb nékülözött Bolla Bendegúzt a soron következő mérkőzésekre.

“Ezúttal nem hívtunk meg egy újoncot sem. Úgy gondoltuk, hogy ezen a két sorsdöntő mérkőzésen hasznosabb, ha csak olyanok kapnak meghívót, akik már otthonosan mozognak a válogatott közegében, és esetleg már nemzetközi tapasztalattal is rendelkeznek, még akkor is, ha ebben a szezonban nincs olyan sok meccs a lábukban, tehát egyelőre nincsenek csúcsformában” – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak.

A keret tagjai október 9-én, hétfőn találkoznak Telkiben. Mivel az első mérkőzés ezúttal csak szombaton lesz, így a csapatnak a szeptemberi összetartáshoz képest két nappal több ideje lesz felkészülni az Eb-selejtező csoportban szintén 10 ponttal mögöttünk álló Szerbia ellen.

“Nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy Szerbiának rengeteg topjátékosa van. Biztosak vagyunk benne, hogy a szerb válogatott változtatni fog pár dolgon a belgrádi mérkőzéshez képest. Az szinte borítékolható, hogy elöl Milinkovics-Szavics játszani fog Tadiccsal és Mitroviccsal együtt, Gudelj játéka viszont egyelőre kérdés számunkra. Nagyon jól ismerjük a szerb csapatot, és ők is nagyon jól ismernek minket, egy ilyen mérkőzésen pedig bármi előfordulhat. Mi mindenesetre már biztosan telt ház előtt játszhatunk majd a saját szurkolóink előtt, akik mindig szívet melengetően támogatnak minket a mérkőzéseken. Nagyon bízunk benne, hogy hihetetlen buzdításuk mellett sikerül ezúttal is jó eredményt elérnünk. Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a Litvánia elleni idegenbeli mérkőzés sem lesz könnyű, még akkor sem, ha a csoport állása alapján annak tűnhet. A litván válogatott kétszer is döntetlent ért el hazai pályán a mostani selejtező sorozatban Bulgária és Montenegró ellen, ezeken a mérkőzéseken is látszott, hogy veszélyesek lesznek. Mindeközben pedig számunkra kötelező a győzelem, ha ki szeretnénk jutni az Európa-bajnokságra” – mondta el a kapitány.

A selejtezőcsoportját vezető magyar válogatott október 14-én Szerbiát fogadja hazai környezetben, október 17-én pedig Litvánia otthonába látogat.

Amennyiben nemzeti csapatunk mindkét mérkőzését megnyeri, úgy két fordulóval a vége előtt bebiztosítja kijutását a 2024-es kontinenstornára.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Paksi FC)
Hátvédek: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
Középpályások: Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Callum Styles (Barnsley – Anglia)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencváros)