Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az MLSZ a péntek délelőtti órákban egy nem mindennapi közleményt tett közzé a hivatalos oldalán…
Az MLSZ hivatalos oldalán keresztül közölte, hogy azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól egyik munkatársát, akivel szemben rendőrségi eljárás indult csalás gyanújával.
Az MLSZ kijelentette, hogy “a szövetség alapelve, hogy minden munkavállalója elfogulatlan és feddhetetlen legyen. Ezen elv kiemelten érvényes az egyesületekkel kapcsolatban álló munkatársakra”.
Az eset kapcsán a szövetség kiemelte, hogy a sportszervezeteknek adott támogatások és egyéb pénzügyi források elosztása szakmai alapon, többlépcsős döntéshozatali folyamatot követően zajlik. Ez garanciát jelent arra, hogy a folyamatba egy-egy személy semmilyen formában ne tudjon tisztességtelen módon beavatkozni, és hogy a támogatási összegek a megfelelő helyekre kerüljenek.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…