Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sergio Romero nem gondolta volna, hogy Libertadores-kupa-döntőt fog játszani

A Libertadores-kupa elődöntőjében a Palmeiras és a Boca Juniors 1-1-es döntetlenre végzett egymással, majd tizenegyesrúgásokkal az argentin csapat jutott be a fináléba…

(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)

A Boca Juniors hőse ismét a csapat kapusa volt, Sergio Romero ugyanis több bravúrt mutatott be a mérkőzésen, majd a tizenegyesrúgások során ezúttal is két lövést hárított:

“Álmomban nem gondoltam volna, hogy Libertadores-kupa-döntőt fogok játszani. Őszintén szólva, a feleségemmel sokáig a hazatérésre sem gondoltunk, Európából szerettem volna visszavonulni. Ha már volt egy ilyen lehetőség, igyekeztem a legjobban élni vele és kiélvezni minden pillanatát.”

“Igazából 36 évesen már meg tudom azt tenni, hogy nem izgulok a büntetőknél. Nincs veszíteni valóm, szórakozásként fogom fel, ami óriási nyomástól szabadít meg” – tette hozzá a tizenegyespárbajnok sikereiről.

A Boca az egyenes kieséses szakaszban mindhárom párharcát tizenegyesrúgásokkal nyerte meg, melyek során a rutinos kapus 11 lövésből hatot hárított – minden szétlövésben két védést mutatott be.

Romero bő kilenc évvel a 2014-es vb-döntő után ismét a Maracanában kísérelhet meg elhódítani egy rangos nemzetközi trófeát. A november 4-i fináléban a Fluminense lesz az argentin együttes ellenfele.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!