Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Bellingham, Valverde és Vinicius is remekelt, a Real simán legyőzte az Osasunát! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 9. fordulójának szombati játéknapján a Real Madrid gárdája az Osasunát látta vendégül.

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Real Madrid együttese, hiszen a hazai gárda már a 9. percben megszerezte a vezetést. Modric találta meg Carvajalt egy kiváló passzal a tizenhatoson belül, a hátvéd pedig Bellingham elé tálalt, aki ballal bevette Herrera kapuját, megszerezve ezzel 7. gólját a bajnokságban, 1-0! A vezetés megszerzését követően is a Real volt fölényben, de ez komoly helyzetekkel nem párosult. A félidő utolsó percei inkább az Osasunáról szóltak, előbb Moncayola távoli lövése kerülte el kevéssel Kepa kapuját, majd a hosszabbításban Budimir lőtt kapu fölé egy ígéretes helyzetet.

A Real szinte ugyanúgy kezdte a második játékrészt, mint az elsőt. A 47. percben Joselu lőhette volna meg csapata második gólját Dani Garcia nagy hibája után, de a lövése centikkel a kapufa mellett suhant el. Az 54. percben aztán megszületett a második hazai gól: Valverde ugratta ki kiválóan Bellinghamet, aki ezúttal a kapus lábai közt juttatta a labdát a hálóba, 2-0! Nem sokkal később közel járt a szépítéshez az Osasuna, Kepa azonban résen volt egy távoli lövésnél, és a léc fölé tudta tolni a játékszert. A 65. minutumban aztán végleg sikerült lezárnia a mérkőzést a Realnak: egy labdaszerzést követően ismét Valverde adott egy kitűnő labdát, ezúttal Viniciusnak, aki a kapust kicselezve az üresen maradt kapuba talált, 3-0! Mindössze 5 perc telt el, amikor Vinicius az előkészítő szerepében jeleskedett: a brazil támadó egy előreívelt labdát tartott meg a védője szorításában, majd tökéletesen tálalt Joselu elé, aki értékesítette a ziccert, 4-0! A 83. percben aztán büntetőhöz jutott a hazai együttes, miután Kroos lövésébe kézzel ért David Garcia a tizenhatoson belül. A labda mögé Joselu állt, a középre lőtt kísérletét azonban védte Herrera. A folytatásban is inkább a Real előtt adódtak lehetőségek, de újabb gólt már nem szereztek a hazaiak, viszont így is igen magabiztos sikert arattak, és ismét az élre álltak.

Real Madrid – Osasuna 4-0 (1-0)
Helyszín:
Estadio Santiago Bernabéu Vezette: G. Cuadra
Gólszerzők:
Bellingham (9., 54.), Vinicius (65.), Joselu (70.) ill.-
Sárga lapok: Rüdiger (40.), Tchouameni (59.) ill. D. Garcia (83.), Barja (84.)
Kiállítás:ill.-

Real Madrid: Kepa – Mendy, Rüdiger, Tchouameni, Carvajal (Lucas V. 79.) – Modric (Brahim 79.), Camavinga (Kroos 67.), Valverde – Bellingham (Ceballos 72.) – Vinicius (Rodrygo 72.), Joselu Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Osasuna: Herrera – Pena (Barja 80.), D. Garcia, Catena, Cruz – Moncayola (Ibanez 80.), Torro, Oroz (Raul 80.) – R. Garcia (Arnaiz 70.), Budimir (Avila 70.), Areso Vezetőedző: Jagoba Arrasate

A mérkőzés összefoglalója:

A 9. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Athletic Bilbao – Almeria 3-0

Szombat:
Cadiz – Girona 0-1
Real Madrid – Osasuna 4-0
18:30 Mallorca – Valencia (Tv: Spíler 2)
21:00 Sevilla – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Villarreal – Las Palmas (Tv: Spíler 2)
16:15 Atletico Madrid – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)
18:30 Alaves – Real Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Celta Vigo – Getafe
21:00 Granada – Barcelona (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore