Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: továbbra is tapad az éllovasokhoz a Juventus! – videóval

Az olasz bajnokság 8. fordulójában a Juventus együttese városi derbit nyert a Torinó ellen. A Juve győzelmével továbbra is tapad a listavezető milánói sztárcsapatokhoz – Akik közül az Inter korábban már pontokat veszített!

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

 

A mezőnyben végig kiegyenlített találkozó, a második félidőben dőlt el, a kapura veszélyesebb Juventus javára. A Juve ekkor negyed óra leforgása alatt eldöntötte az érdemi kérdéseket.

Előbb Federico Gatti szerezte meg a vezetést közelről, egy jobb oldali szögletet követő kavarodás végén (…)

 

(…) Majd Arkadiusz Milik fejjel volt eredményes, hasonlóan egy sarokrúgást követően.

 

Számunkra külön öröm, hogy a Torino szerb válogatott kapusa, Vanja Milinkovics-Szavics egyik gólnál sem állt a helyzet magaslatán – Tartsa meg ezt a jó szokását egy hét múlva is, a Puskás Arénában!

A helyzetek száma és minősége alapján végig veszélyesebb Juventus megérdemelten nyerte a városi derbit. Massimiliano Allegri csapatát bár sokan lesajnálták a szezon előtt, az eddigi bajnoki szereplését nem érheti panasz a “zebráknak”, sőt!

Juventus – Torino 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Gatti (47.), Milik (62.)

 

A nyolcadik forduló teljes programja:

Péntek:

Empoli – Udinese 0-0

Lecce – Sassuolo 1-1

Szombat:

Inter – Bologna 2-2

Juventus – Torino 2-0

20:45 Genoa – AC Milan (Tv: Sport 2)

 

Vasárnap:

12:30 Monza – Salernitana (Tv: Sport 2)

15:00 Frosinone – Verona

15:00 Lazio – Atalanta (Tv: Sport 2)

18:00 Cagliari – AS Roma (Tv: Sport 2)

20:45 Napoli – Fiorentina (Tv: Sport 2)

 

A Seria A aktuális állása:

Standings provided by Sofascore