Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az angol bajnokság (Premier League) mezőnyéből az előző idény végeztével kieső Southampton megújította tehetséges argentin irányítója szerződését…
(Photo by Nathan Stirk/Getty Images)
A Southampton hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy 2028-ig megújította januárban szerződtetett argentin támadó középpályása, Carlos Alcaraz szerződését.
A 20 éves középpályás hazájában a patinás Racing Club együttesében nevelkedett, ahol 2020 januárjában mutatkozott be a profik közt. A 2021-es második kiírásban már gyakori tagja volt az első csapatnak, 18 találkozón került bevetésre. A 2022-es naptári esztendőben 42 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett, ugyanakkor a Boca Juniors elleni Trofeo de Campeones az ő tiszteletlen gólöröme miatt szakadt félbe, miután a nézők provokálása után az ellenfél játékosai megtámadták őt, akik közül a játékvezető annyit kiállított, hogy nem folytatódhatott a mérkőzés.
Korábban többek közt az Atlético Madrid, a Sevilla, a Juventus, az Arsenal, a Tottenham, az Inter és az AC Milan megfigyelői egyaránt figyelemmel kísérték a fejlődését.
A korábbi híresztelések értelmében a “szentek” 14+1 millió eurót fizettek érte januárban, és jövőbeli eladási árának 15 százaléka ugyancsak nevelőcsapatát illeti. Alcarazzal akkor 2026-ig szóló megállapodást kötöttek, melyet most további két évvel hosszabbítottak meg.
A fiatal játékos hatékonyan mutatkozott be a PL-ben, ugyanis tavasszal 18 pályára lépés alatt négy gólt és két előkészítést jegyzett a kieső csapat színeiben. A másodosztályban eddig nyolc meccs alatt nem tudott eredményes lenni.
A Soton tíz forduló alatt szerzett 16 pontjával mindössze a 11. helyet foglalja el a Championship mezőnyében, de ugyanannyi pontja van mint az utolsó playoff-helyet elfoglaló szintén élvonalbeli Leeds Unitednek.
2️⃣0️⃣2️⃣8️⃣ 😇
We are delighted to announce Charly Alcaraz has signed a new long-term contract at #SaintsFC ➡️ https://t.co/VVKr9gPc0k
— Southampton FC (@SouthamptonFC) October 6, 2023
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…