A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A Ferencváros 2-2-es döntetlent ért el a Debrecen ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 9. fordulójának vasárnapi zárómeccsén…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Ferencváros nagy tehetsége, Lisztes Krisztián ezúttal is csereként lépett pályára a találkozón, azonban a fiatal játékos meglehetősen túlpörgött a hajrában és a hosszabbítás perceiben bő egy perc alatt két sárga lappal a kiállítás sorsára jutott.
A zöld-fehérek 18 éves támadója előbb egy szabadrúgást szeretett volna kiharcolni a debreceni tizenhatosnál, de műesésért sárga lapot kapott Farkas Ádám játékvezetőtől, egy perc múlva pedig egy durva becsúszással terítette le Bévárdit, így a második sárga lapját és az ezzel járó piros lapot is megkapta.
Lisztes így a Diósgyőr elleni idegenbeli meccset biztosan kihagyja, amennyiben azonban az MLSZ fegyelmi bizottsága súlyosabb szankcióval bünteti a második szabálytalanságot, az Újpest elleni hazai derbitől is eltilthatják őt.
A Ferencváros kétgólos vezetésről hullajtott pontokat, de így is vezeti a bajnokságot.
Lisztes Krisztián kiállítása az M4 Sport oldalán tekinthető meg.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…