Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Sergio Busquets és Jordi Alba leigazolását követően az uruguayi csatárlegenda, Luis Suárez is egyre közelebb került az Inter Miami együtteséhez…
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
A csapat csúfos botlását követően tovább folytatja az építkezést David Beckham és az Inter Miami, azonban úgy tűnik, hogy az angol tulajdonos ezúttal is inkább Lionel Messi kedvére szeretne tenni és leigazolni az összes egykori csapattársát, hiszen Busquets és Alba érkezését követően immár a szintén ex-Barcelona játékos, Luis Suárez került az amerikai csapat radarjára.
A 36 éves csatát éppen ma este vezette győzelemre a Gremiot a brazil élvonalban, azonban a mérkőzést követően edzője úgy nyilatkozott, hogy Luis Suárez egészen biztosan távozik a szezon végeztével, amely csak egyet jelenthet az újságírók szerint, hogy Suárez egykori csapattársához és legjobb barátjához, Lionel Messihez fog igazolni Miamiban.
Az Inter Miami az idei MLS szezonban 32 mérkőzésből 9 alkalommal tudott győzni, emellett 6 döntetlenre és 17 vereségre tellett a csapattól, így igencsak el kell a segítség Beckhamék számára.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…