Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Német sajtóértesülések szerint már nagyon közel áll az RB Leipzig középpályása, Dani Olmo ahhoz, hogy a Barcelona csapatába igazoljon.
(Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)
A német BILD információi szerint az RB Leipzig középpályása, Dani Olmo jövő nyáron a Barcelonába igazol.
A lipcseiek vezetősége a válogatott szünet után ül le tárgyalni a klub jövőjéről és stratégiájáról. Ennek során a csapattal kapcsolatos kérdések is terítékre kerülnek majd, így az esetleges távozók is, akik között ott lehet Olmo is. Az RB Leipzignek az idei, közel 250 millió eurós bevételt hozó nyár után a következő pénzügyi évben már csak mintegy 60 millió eurós bevételre kell szert tennie a játékoseladásokból, hogy fedezni tudja a fizetések és az infrastruktúra refinanszírozási költségeit.
Olmo, édesapja és tanácsadója már egy ideje tárgyalnak a Barçával arról, hogy mikor lenne megfelelő az átigazolás ideje. Legutóbb állítólag a 2022-es világbajnokság idején Katarban volt egy titkos találkozó a felek részéről, azonban a pénzszűkében lévő katalánokkal folytatott tárgyalások után Olmo meglepő módon meghosszabbította szerződését a Leipzignél, így 2024-re csúszhat a transzfer.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…