Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Angol sajtóértesülések szerint válogatottat válthat a Manchester United száműzött játékosa, Mason Greenwood.
(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)
Az angol The Athletic értesülései szerint Jamaikai Labdarúgó-szövetség nyitott arra, hogy Mason Greenwood képviselje a jamaikai férfi válogatottat, de a döntés még nem született meg.
Greenwood a Manchester Unitedtől a spanyol Getafénál szerepel kölcsönben, miután a Premier League-ben szereplő csapat úgy döntött, hogy megtartja a játékost azután, hogy ejtették ellene a szexuális erőszak és bántalmazás miatti vádakat.
A 22 éves játékos édesapja, Andrew révén játszhat Jamaikában, és Heimir Hallgrimsson, a válogatott vezetőedzője dicsérte őt.
“Nem hiszem, hogy különbözöm a világ többi edzőjétől. A legjobb tehetségeket szeretnénk a csapatainkban tudni. Ha a korábbi erőnlétjét és szintjét hozza, az a szint segíthet Jamaikának, és minden edző azt szeretné, ha jó játékosok lennének a csapatában, ebben mi sem vagyunk mások. Természetesen némi teherrel érkezik, de korai lenne olyan játékosokról beszélni, akik nincsenek itt. De bármi is történik, meg fog történni. Azt akarom, hogy a legjobb képességű játékosok játsszanak a csapatomban”
– mondta Hallgrimsson, amikor hétfőn Greenwoodról kérdezték.
A FIFA szabályai szerint a játékosok akkor válthatnak válogatottat, ha 21 éves koruk előtt kevesebb mint háromszor szerepeltek, vagy legalább három éve nem játszottak egy nemzeti csapatban. Greenwood eddig csak egyszer képviselte Anglia válogatottját: 2020. szeptember 5-én, az UEFA Nemzetek Ligája A-csoportjának mérkőzésén, amikor a 78. percben állt be csereként Izland ellen. Greenwoodot és a Manchester City játékosát, Phil Fodent azonban szeptember 7-én Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya hazaküldte a keretből, miután megsértették az izlandi COVID-19 irányelveket. Southgate “naívnak” bélyegezte a viselkedésüket, a United pedig közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy “csalódott” játékosa tettei miatt. Ez volt az utolsó alkalom, amikor Greenwoodot beválasztották az angol válogatottba.
Greenwood vasárnap a Celta Vigo ellen idegenben elért 2-2-es döntetlen alkalmával szerezte első gólját a Getafe színeiben, ráadásul először volt kezdő a La Liga-klubban.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…