Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő “kalapácsosok” megújítanák egyik gólfelelősük kontraktusát a következő időszakban…
(Photo by George Tewkesbury/PA Images via Getty Images)
Egybehangzó szigetországi sajtóhírek szerint a West Ham United szeretné meghosszabbítani Michail Antonio szerződését. A rutinos csatár kontraktusa jövő nyáron jár le, ami opciósan egy évvel meghosszabbítható, amit aktiválnának is a londoniak mindenképpen, de ezenfelül újabb plusz egy opciós évet íratnának alá vele, ami szintén a teljesítményéhez lesz köthető.
A 12-szeres jamaikai válogatott labdarúgó 2015-ben igazolt a “kalapácsosokhoz” a Nottingham Foresttől 9,5 millió euróért cserébe. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 285 mérkőzésen kapott lehetőséget a csapat színeiben, amelyeken 77 gólt és 44 gólpasszt jegyzett. Antonio a West Hammel a hátunk mögött hagyott szezonban megszerezte első trófeáját, az Európa-konferencialigát sikerült elhódítania a londoni alakulatnak.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…