Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Nicoló Fagioli tiltott sportfogadási tevékenysége mellett újabb két olasz labdarúgó lehet érintett hasonló tevékenység elkövetésében…
(Photo by Claudio Villa/Getty Images)
Az ANSA beszámolói szerint az olasz válogatott két játékosát, Nicoló Zaniolót és Sandro Tonali tiltott sportfogadási tevékenységgel gyanúsítják, amely miatt már rendőrségi kihallgatáson is részt vettek. Az olasz labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy az ügy miatt a két futballistát hazaküldték az olasz válogatott keretéből, hogy a hatóságok rendelkezésére tudjanak állni.
A gyanú szerint Zaniolo konkrétan akkori saját csapata, az AS Roma mérkőzéseire is fogadott, azóta már az Aston Villa labdarúgója, míg az egykori Milan-játékos Tonali jelenleg szintén Angliában játszik, a Newcastle United futballistája. Amennyiben a két játékost bűnösnek tartják, akkor nemzetközi eltiltást kaphatnak és máshol sem futballozhatnak.
A napokban hasonló okokból kezdeményeztek eljárást a Juventust erősítő Nicoló Fagioli ellen, aki esetében a hírek szerint hároméves eltiltást helyeztek kilátásba, így vélhetően az újabb két renitens labdarúgó is hasonló büntetésre számíthat, ha beigazolódik a vétségük.
Az Eb-selejtezőkre készülő olasz válogatott keretébe a kikerülők helyére behívták Samuele Riccit, és vélhetően Mattia Zaccagni is hamarosan csatlakozhat.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…