A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
Sikerrel vette a csoport egyik legnagyobb rangadóját a spanyol válogatott, amely folyamán az utolsó esélyeibe kapaszkodó norvég válogatott otthonában kellett pályára lépnie…
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
A mérkőzés első játékrészében szinte lemosta Spanyolország a vendéglátóit, azonban ennek ellenére Alvaro Morata és Ferran Torres is megannyi ziccert rontott, így mindössze egy meg nem adott Morata góllal zárta a spanyol válogatott a félidőt, a több gólos vezetés helyett. A vendégek kapitánya a 20. percben talált be, azonban mint utólag kiderült lesen tartózkodva, így a VAR igazságosan ítélkezett.
A második játékrészben végül a spanyolok fiatal sztárja, az FC Barcelona színeit erősítő Gavi tudott betalálni, azonban a középpályás gólját követően is megannyi videóelemzés történt, hiszen a gólt megelőzően két spanyol játékos is lesen zavarhatta a norvégok kapusát, így nehéz helyzetbe hozva a VAR szoba bíráit. A gólt végül megadták, így a spanyol válogatott a 49. percben szerezte meg a vezetést.
A folytatást követően ugyan akadt helyzete a norvég válogatottnak is, ezek azonban gyenge próbálkozásoknak bizonyultak, Erling Haaland sem tudta értékesíteni a lövéseit.
A spanyol válogatott így 15 ponttal ugrott fel a tabella élére, amely azt jelenti, hogy a spanyolok immár matematikailag is kijutottak az eb-re, a csoport második Skóciával egyetemben.
Norvégia – Spanyolország 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Gavi (49.)
Kiállítás: – ill. –
Norvégia: Ørjan Nyland, Leo Ostigard, Stefan Strandberg (Kristoffer Ajer), Birger Meling, Julian Ryerson, Martin Ødegaard, Sander Berge, Patrick Berg (Antonio Nusa), Erling Haaland, Fredrik Aursnes (Kristian Thorstvedt), Oscar Bobb (Alexander Sørloth).
Spanyolország: Unai Simón, Aymeric Laporte, Robin Le Normand (David García), Fran García, Dani Carvajal, Rodri, Fabián Ruiz, Gavi (Oihan Sancet), Álvaro Morata, Ansu Fati (Mikel Oyarzabal), Ferran Torres (Alfonso Pedraza).
Az A-csoport állása:
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A rendes játékidő legvégén még a Parma vezetett 2-1-re a Rossoneri otthonában, aztán jött Reijnders és Chukwueze…
Nem akármilyen meccsen lépne újra pályára…
Újabb meglepetés született…
Pedig nem így indult a szezonja a francia klasszisnak…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Korábban más csapatokkal boronálták össze…
Uruguay egy hosszabbításos öngóllal győzte le Chilét…
Ancelotti csapata kihasználta az Atlético botlását, így 4 pontosra növelte előnyét a “Királyi Gárda”!
Debütáltak az új igazolások a Citynél: Khusanov hatalmasat hibázott, Marmus lesgólt lőtt
Hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést a nápolyiaknak…
Minden átigazolási hír egy helyen!