Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott Litvániában a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőjén, így már tíz mérkőzés óta veretlen…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
A magyar válogatott a 2023-as naptári esztendőben még veretlen és összesésségében már tíz mérkőzés óta nem kapott ki.
Ezalatt a nemzeti csapat mérlege hat győzelem és négy döntetlen volt. Amennyiben a hátralévő két idei mérkőzésen sem kapunk ki, úgy két csúcsot is felállít a csapat: a Rossi-érában először produkálhatunk 12 meccses veretlenségi sorozatot (11 meccs volt eddig a csúcs 2020-2021-ben), és 1976 után zárhatnánk ismét vereség nélkül egy naptári esztendőt.
A magyar válogatott utoljára 2022 szeptemberében kapott ki, még Olaszország ellen 2-0-ra a Nemzetek Ligájában, amikor még a már visszavonult Szalai Ádám volt a csapatkapitány, vagyis utódja, Szoboszlai Dominik kapitányként való színrelépése óta az együttes még veretlen.
Ezzel ráadásul az európai kontinensen jelenleg a magyar válogatotté a leghosszabb veretlenségi sorozat, második Románia kilenc meccsel, a harmadik Anglia, Belgium és Portugália nyolc mérkőzéssel. Az egész világot tekintve egyedül a világbajnoki címvédő argentin válogatott tudhat magáénak hosszabb veretlen sorozatot, ugyanis Messiék 14 mérkőzés óta, a tavalyi vb első meccs óta nem kaptak ki.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…