Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter és a Juventus együttese is szeretné megszerezni az Atalanta védőjét, Giorgio Scalvinit.
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
Az olasz sajtó értesülései szerint a következő nyári átigazolási időszakban több élcsapat is hatalmas harcot fog vívni egymással az Atalanta védőjének, Giorgio Scalvininek a megszerzéséért. A még mindig csak 19 éves játékos ugyanis az Atalanta egyik legnagyobb ígérete, aki már több mint 50 olasz élvonalbeli meccsen túl van, valamint már 7 alkalommal az olasz válogatottban is pályára léphetett. A középhátvédet ugyan még hosszú évekig Bergamóba köti a szerződése, de a hírek szerint legkésőbb a nyáron el kell engedniük őt. Scalvini iránt az olasz bajnokságból a Juventus és az Inter gárdája is érdeklődik, viszont külföldi kérőkből sincs hiány: a beszámolók alapján ugyanis a Paris Saint-Germain, a Manchester City és a Bayern München is kész ajánlatot tenni a tehetséges játékosért, akiért legalább 50 millió eurót szeretne kapni az Atalanta. A források szerint jelenleg a Juventus tűnik a legesélyesebbnek, mivel az “Öreg Hölgy” már a háttérben megkezdte a tárgyalásokat az Atalanta képviselőivel, ugyanakkor a többi kérő pénzügyi helyzetét ismerve könnyen lehet, hogy Scalvini végül más csapathoz fog kerülni.
Giorgio Scalvini 2021 nyarán került fel az Atalanta felnőttei közé. A klub színeiben azóta minden sorozatot figyelembe véve 65 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken amelyeken 4 gólig és 2 gólpasszig jutott. Szerződése 2027 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 40 millió euróra teszi a transfermarkt.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…