Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A szigetországi sajtóban és az angol szakértőktől egyaránt rengeteg dicséretet kapott az elmúlt időszakban a Liverpool magyar középpályása…
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A Liverpool 2001-es Aranylabdás támadója, Michael Owen az AceOdds portálnak adott interjújában elmondta, hogy nem igazán ért egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek a nyáron igazolt Szoboszlai Dominikot a “vörösök” klublegendájához, Steven Gerrardhoz hasonlítják:
“Ne rohanjunk ennyire előre. Amit eddig láttam, tetszik Szoboszlaitól. Nagyszerű a testfelépítése a középpályára, kiválóan lő. Sokak számára bénító, ha felveszik egy híres klub mezét, de ő azonnal otthon érezte magát a vörösben, lenyűgöző, ahogy alkalmazkodott a Liverpool elvárásaihoz. Azért is nagy a lelkesedés Szoboszlai miatt, mert nyáron nagyon képlékeny volt, mi történik majd azon a poszton. De nagyon jó igazolásnak tűnik, olyan játékos, aki hosszú évekre bebetonozhatja a helyét a csapatban.”
“De azért várjunk még azzal, hogy Steven Gerrardhoz hasonlítjuk! Nézzük meg, képes lesz-e további öt évig azt tenni, amit eddig láttunk, és akkor elkezdhetjük egy lapon emlegetni őket, akkor kezd közelíteni ahhoz, amit Steven elért” – szögezte le Owen.
A magyar válogatott csapatkapitánya eddig 11 mérkőzésen két gólt szerzett a Pool színeiben.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…