Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola elárulta, hogy csak a Brighton edzőjében, Roberto De Zerbiben látja azt, hogy átvegye a helyét a bajnoki címvédő csapatnál.
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
Szombaton a Manchester City a Brighton & Hove Albion csapatát fogadja az Etihad stadionban az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában. A bajnoki címvédő menedzsere, Pep Guardiola korábban is kifejezte már csodálatát a Sirályok edzője, Roberto De Zerbi felé, csak éppen mindezt most a Brighton játékosainak címezte.
A dél-angliai csapat május végén 122 éves története során először biztosította be az európai szereplését, és három játékosuk a meccs után az alagútban beszélgetett, még mindig az elért eredményt emésztve, amikor Guardiola odalépett hozzájuk.
“Ő lesz a Manchester City következő menedzsere”
– mondta a Brighton-játékosoknak az egymás elleni, 1-1-es meccsük után, miközben odahajolt és biccentett De Zerbi feli, aki épp hallótávolságon kívül tartózkodott.
A katalán edző sosem volt rest hangot adni véleményének De Zerbiről, sőt, a májusi találkozó előtt odáig ment, hogy az olasz szaktársa az elmúlt 20 év egyik legbefolyásosabb vezetőedzője.
Hogy eljön-e a nap, amikor De Zerbi valóban Guardiola utódja lesz, azt még nem tudni. A katalán szakembernek jelenleg a következő szezon végéig van szerződése a Cityvel, és talán a klubnak még sikerül meggyőznie az 52 éves menedzsert egy negyedik hosszabbítás aláírásáról is.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…