Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: emberelőnyben küzdötte ki a győzelmet a városi derbin a Liverpool – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának nyitómérkőzése nem is lehetne izgalmasabb, mint egy Merseyside-i derbi, amelyen a Liverpool aratott győzelmet.

(Photo by Peter Byrne/PA Images via Getty Images)

Az első játékrészben túl sok minden nem történt, Sean Dyche remek taktikát dolgozott ki a Liverpool játékának a semlegesítésére, ami össze is jött, így egy teljesen kiegyenlített mérkőzést láthattunk. A 37. percben azonban Ashley Young hatalmas butaságot követett el, egy sárga lappal a birtokában elkésve lépett be Luis Díaznak, ennek következtében teljesen jogosan megkapta második sárgáját és a kiállítás sorsára jutott, amellyel nehéz helyzetbe sodorta csapatát a második játékrészre.

A második félidőben egyértelműen jobban játszott a Liverpool, de az emberhátrány tudatában az Everton betömörült saját kapuja elé teljesen érthetően. A hazaiak nem tudtak igazán komoly lehetőségeket kialakítani, a 75. percben azonban sikerült megszerezni a vezetést egy büntetőből, amelyet Salah értékesített (1-0). Ezt követően 10 emberrel is küzdöttek a vendégek, hogy legalább egy pontot megszerezzenek, de miután már mindent egy lapra feltéve támadtak, egy gyors kontra végén a ráadás 7. percében Salah megrúgta saját maga és csapata második gólját is, amivel eldőlt a három pont sorsa (2-0). A Liverpool a győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban, de mindhárom közvetlen üldözője csak később játssza le mérkőzését, míg az Everton a 16. pozíciót foglalja el.

Liverpool – Everton 2-0 (0-0)
Helyszín: Anfield Road (Liverpool), Vezette: C. Pawson
Gólszerzők: Salah (75. – büntetőből, 90+7.) ill.
Sárga lap: Konaté (50.) ill. Tarkowski (32.)
Kiállítás:ill. A. Young (37.)

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté (Matip 67.), Van Dijk, Tsimikas (Nunez 62.) – Szoboszlai, Mac Allister, Gravenberch (Elliott 62.) – Salah, Jota, Díaz (J. Gomez 81.). Vezetőedző: Jürgen Klopp

Everton: Pickford – A. Young, Tarkowski, Branthwaite, Mykolenko (Chermiti 88.) – Harrison (M. Keane 46.), Garner, Onana (Danjuma 80.), McNeil (Patterson 46.), Doucouré – Calvert-Lewin (Beto 61.). Vezetőedző: Sean Dyche

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 9. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Szombat:
Liverpool – Everton 2-0
16:00 Bournemouth – Wolves
16:00 Brentford – Burnley
16:00 Manchester City – Brighton (Tv: Spíler1)
16:00 Newcastle United – Crystal Palace (Tv: Match4)
16:00 Nottingham – Luton
18:30 Chelsea – Arsenal (Tv: Spíler1)
21:00 Sheffield United – Manchester United (Tv: Spíler1)

Vasárnap:
17:30 Aston Villa – West Ham United (Tv: Spíler1)

Hétfő:
21:00 Tottenham – Fulham (Tv: Match4)

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore