Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy rövidebb ideig nem számíthat középpályására, Leon Goretzkára.
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
A Bayern München a tegnapi nap folyamán a Mainz otthonában aratott 3:1-es sikert a német bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójában. A bajor sztárcsapat harmadik gólját Leon Goretzka szerezte az 59. percben, ám nem sokkal később sérülés miatt le kellett őt cserélni. Az orvosi vizsgálatokat követően a klub hivatalos közleményben tudatta, hogy Goretzkának eltört a keze. Ugyanakkor azt is közölték, hogy emiatt a 28 éves középpályás már átesett egy műtéten, ami sikeres volt. Az orvosi stáb azt pontosan nem tudta megmondani, hogy Goretzkának mennyi időt kell kihagynia, de a német klub úgy fogalmazott, hogy a soron következő találkozókat biztosan ki kell hagynia a kulcsjátékosnak.
Leon Goretzka ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 12 mérkőzésen lépett pályára a Bayern München színeiben, amelyeken 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett.
ℹ️ Leon Goretzka suffered a hand fracture in Saturday’s game against Mainz, as confirmed by a scan carried out by the medical department.
Goretzka underwent a successful operation on Sunday and is set to miss the upcoming matches.
— FC Bayern Munich (@FCBayernEN) October 22, 2023
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…