Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görög Szuperliga: a második félidő elején félbeszakadt a derbi – videóval

A görög bajnokság (Szuperliga) 8. fordulójának vasárnapi mérkőzései közt rendezték meg az Olympiakosz és a Panathinaikosz közti mindig felfokozott hangulatú rangadót…

Az Olympiakosz Pireusz és a Panathinaikosz egymás elleni rangadója a vasárnapi kora esti órákban a második félidő elején 1-1-es állásnál félbeszakadt. Az első félidő nagy részében a vendégek játszottak veszélyesebben, és több kimaradt lehetőség után az első félóra végéhez közeledve a vezetést is megszerezték, miután egy oldalról a kapu elé ívelt szabadrúgást követő kapu előtti kavarodás végén Georgios Vagiannidis pofozta a játékszert a hálóba. Ennek a gólnak köszönhetően a Pana 1-0-ra vezetett a félidőben. A második játékrészt agilisan indította a hazai csapat és néhány perc után egy labdaszerzést követően Podence indításából Mady Camara ugrott ki és lőtte ki a hosszú alsót. Az egyenlítést követően a hazai szurkolók begyújtották a pirotechnikai eszközöket, miközben az egyik fáklya a Pana melegítő cserejátékosai között landolt, amely eltalálhatta Juankart, ugyanis a spanyol hátvédet nem sokkal később hordágyon vitték el és a hírek szerint kórházba szállították. Az esetet követően az olasz Fabio Maresca játékvezető azonnal félbeszakította a mérkőzést, előbb a vendégek, majd a hazai csapat játékosai is az öltözőbe vonultak.

Hivatalos döntés nem született a találkozó sorsáról, de cikkünk publikálása pillanatában már több mint egy órája áll a játék, és a vendégcsapat játékosai nem kívánják folytatni a meccset. A találkozó esetleges folytatásáról és további sorsáról vélhetően az illetékes szövetség hozhat majd döntést.

A Panathinaikosz magyar válogatott légiósa, Kleinheisler László gyomorproblémák miatt a napokban nem edzett a csapatával, és erre a mérkőzésre sem nevezték.

Olympiakosz Pireusz – Panathinaikosz 1-1 (0-1) – félbeszakadt az 53. percben
Gólszerzők: M. Camara (48.), ill. Vagiannidis (28.)

 

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore