Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: egyik éllovas sem győzött, a Vasas simán nyerte a rangadót – KÖRKÉP

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 12. fordulójának mérkőzéseit vasárnap délután játszották le…

 

A forduló előtt a bajnokságot azonos pontszámmal vezető két csapat közül az ETO FC Győr a Szeged vendégeként játszott 1-1-es döntetlent, így a zöld-fehérek egy ponttal az élre kerültek. Mivel a forduló rangadóján az eddig veretlen Nyíregyháza-Spartacus 3-0-s vereséget szenvedett el az egyre jobb formában lévő Vasastól. A harmadik helyen álló Kozármisleny tovább folytatta bravúros szereplését és 3-0-s idegenbeli sikerével közelebb tudott kerülni az első két helyezetthez, a másodiktól már csak két egységre van. Az angyalföldiek a negyedik helyen kapaszkodnak, Desits Szilárd együttesének ugyancsak négy pont a lemaradása a feljutó helytől. Az ETO ellen remiző Szeged foglalja el az ötödik helyet, míg a hatodik helyet birtokló Budafok zsinórban a negyedik meccsén maradt nyeretlen. Az edzőváltás óta megtáltosodó Gyirmót sorozatbeli negyedik sikerével pontszámban beérte a 7-8. helyen az általa 2-1-re legyőzött Csákvárt. A középmezőnyben a Pécsi MFC és a Budapest Honvéd, valamint a Kazincbarcika és a Tiszakécske egyaránt remizett egymással. A forduló kiesési rangaódján a BVSC-Zugló legyőzte a BFC Siófokot, így három ponttal meglépett tőle, de még mindig kieső helyen áll. Az eddig nyeretlen Mosonmagyaróvár a Haladás elleni sikerrel mozdult el a sereghajtó pozícióból, ahová újabb vereségével az Ajka csúszott vissza.

A 12. forduló eredményei

Budafok – Soroksár 0-0
BVSC-Zugló – BFC Siófok 2-0
Gyirmót – Csákvár 2-1
Kazincbarcika – Tiszakécske 2-2
Mosonmagyaróvár – Haladás 2-1
Ajka – Kozármisleny 0-3
Pécsi MFC – Budapest Honvéd 0-0
Szeged – ETO FC Győr 1-1
Vasas – Nyíregyháza-Spartacus 3-0

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore