Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Minden egyes nap valami hasonlóról álmodtam!”

Mint ismert, az FC Barcelona az első csapatban debütáló, mindössze 17 éves Marc Guiu góljával nyert az Athletic Bilbao ellen. A saját nevelésű tinédzserrel érthető módon madarat lehetett volna fogatni a lefújást követően.

(Photo by Eric Alonso/Getty Images)

 

“A La Masia igen is működik! A Barcánál remek munkát végeznek, amelyből láthatóan előnyt is tud kovácsolni a klub, a nehéz helyzetekben! Az utánpótlás csapatoknál lévő játékosoknak csak azt tudom mondani, hogy dolgozzanak továbbra is keményen, nagy szenvedéllyel, tegyenek meg mindent az álmukért!” – idézi a katalán Sport című lap Guiu meccs utáni szavait.

“Hogy mit érzek most? Szinte szóhoz sem jutok! Minden egyes nap valami hasonlóról álmodtam, hogy megtörténhet velem. Egészen csodálatos érzés, elképesztően boldog vagyok! Szeretném élvezni a pillanatot, hiszen mindig is azért dolgoztam, hogy amikor esélyem adódik a felnőttek között, élni tudjak vele! Azt hiszem sikerült!” – folytatta a fiatal tehetség, aki a Barca U19-es csapatában hívta fel magára először Xavi figyelmét.

“Sosem fogom elfelejteni, hogy Xavi a szezon elején odajött hozzám, és azt mondta, dolgozzak keményen, és higgyem el, hogy eljön a várva várt lehetőség. Szinte megígérte, hogy eljön az én időm, ami meg is történt!” – lekendezett tovább a katalánok gólszerzője, aki elmondta neki, hogy természetesen mindenki gratulált neki az öltözőben, az idősebb játékosok pedig elmondták neki, hogy ‘ne lepődjön meg ha aludni sem tud, a lényeg, hogy élvezze ki a pillanatot’.