Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: elvesztette kulcsemberét a kiesőzónából menekülő csapat

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Kisvárda vállsérülés miatt hosszabb időre elvesztette legjobb góllövőjét…

 

A Kisvárda hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a csapat bosnyák válogatott támadója, Jasmin Mesanovic vállsérülése következtében a vasárnap operáción esett át, mely következtében hosszabb ideig nem lesz bevethető.

A házi góllövőlistát vezető csatárnak egy ütközés következtében elszakadtak a szalagjai a jobb vállában, azokat csak operációval lehetett helyrehozni. Mesanovic hétfőn reggel hagyhatta el a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórházat, majd tíz napig rögzítőkötést kell viselnie, a varratszedést követően elkezdheti a gyógytornát.

A bosnyák támadó teljes felépülése nyolc hetet vehet igénybe, de mivel az ütközések ennél a sérülésnél különös kockázatot jelentenek, ebben a naptári évben aligha térhet vissza. Mesanovic a téli felkészülés kezdetére lehet újra bevethető, így várhatóan csak a bajnokság tavaszi folytatásában játszhat legközelbb.

A labdarúgó a mostani bajnokságban csapata mind a tíz mérkőzésén kezdő volt, három góljával jelenleg a Kisvárda házi góllövőlistájának éllovasa.