Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjúsági Liga: a Benfica nagy nehezen győzött, az MU, az Arsenal és a Bayern is vesztett – KÖRKÉP

A kedd délutáni órákban négy csoportban rendeztek mérkőzéseket az UEFA Ifjúsági Liga főtáblájának harmadik fordulójában…

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

Az UEFA Ifjúsági Liga harmadik fordulójában nyolc mérkőzést bonyolítottak le a kedd délutáni játéknapon.

A Red Bull Salzburg U19 továbbra is veretlenül vezeti a csoportját, miután az osztrák fiatalok 3-2-es győzelmet arattak az Inter U19 otthonában. A salzburgiak hőse ráadásul a magyar származású Jánó Zétény volt, aki nagyszerű szabadrúgásgólja mellett egy gólpasszt is adott, így elévülhetetlen érdemeket szerzett a végül izgalmas sikerből. A Salzburg hét ponttal vezeti a csoportját. A csoport másik meccsén a Benfica U19 kettős emberelőnyben tudta 2-1-re legyőzni a Real Sociedad U19 gárdáját, így öt pontjával követi az éllovast.

Az RC Lens U19 a harmadik mérkőzését is megnyerte, miután 2-1-re diadalmaskodott a mérkőzést kilenc emberrel befejező PSV Eindhoven U19 ellen. Ugyanebben a csoportban a Sevilla U19 ugyanilyen arányban győzött hazai pályán az Arsenal U19 ellen, így az “ágyúsok” maradtak nulla ponttal, a spanyol csapat pedig beérte a hollandokat négy ponttal.

Az FC Köbenhavn U19 ugyancsak megtartotta százszázalékos mérlegét, ugyanis egy hajrábeli góllal 1-0-ra győzött a Manchester United U19 ellen. A dán csapat magyar légiósai közül Németh Hunor kezdőként 63 percet töltött a pályán, Szűcs Tamást viszont nem nevezték a találkozóra. A csoport másik találkozóján a Galatasaray U19 legyőzte a Bayern München U19 együttesét, így a hibátlan dánok mögött mindhárom másik csapat három ponttal rendelkezik.

A C csoportban a két eddig százszázalékos csapat, a Sporting Braga U19 és a Real Madrid U19 csak gól nélküli döntetlenre végzett egymással, miközben az Union Berlin U19 nagyszerű második félidei játékával 4-1-re lépte le a Napoli U19 csapatát, amely továbbra is pont nélkül áll.

A csoport:

Manchester United U19 – FC Köbenhavn U19 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Tchicamboud (84.)

Galatasaray U19 – Bayern München U19 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Akman (3.), Dliek (25.), ill. Aznou (28.)

Az A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore 

B csoport:

RC Lens U19 – PSV Eindhoven U19 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Sishuba (7.), Bermont (86.), ill. Abed (30.)
Kiállítva:ill. van de Blaak (82.), Waayers (90+1.)

Sevilla U19 – Arsenal U19 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Collado (12.), J. López (38.), ill. Sagoe Jr. (83.)

A B csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

C csoport:

Sporting Braga U19 – Real Madrid U19 0-0 (0-0)
Gólszerzők:ill.

Union Berlin U19 – Napoli U19 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Schleinitz (8.), J. Friedrich (59.), Engelberth (65.), L. Asanji (90+4.), ill. Raggioli (1.)

A C csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore 

D csoport:

Inter U19 – Red Bull Salzburg U19 2-3 (0-2)
Gólszerzők: Vedovati (74.), Spinacce (90+6.), ill. Daghim (26.), Jánó (40.), Atiabou (90+4.)
Kiállítva: Moswitzer (63.), ill.

Benfica U19 – Real Sociedad U19 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Lubrano (25.), Rafael Luis (79.), ill. Arruti (20.)
Kiállítva:ill. Segurola (45+1.), Folgado (57.)

A D csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore