Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Everton megerősítette, hogy életét vesztette a klub elnöke…
Everton Football Club is in mourning following the death of Chairman Bill Kenwright CBE, who passed away peacefully last night aged 78, surrounded by his family and loved ones.
— Everton (@Everton) October 24, 2023
Az Everton hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy hétfő este 78 éves korában elhunyt a klub elnöke, Bill Kenwright.
A néhai vezető 1989-ben került be az Everton vezetőségébe, majd egy évtizeddel később – True Blue Holdings nevű cégén keresztül – ő lett a klub többségi részvényese.
Kenwright 2004 óta foglalta el az elnöki pozíciót, irányítása alatt a liverpooli csapat 2005-ben negyedik lett a bajnokságban, 2009-ben pedig FA-kupa-döntőt játszhatott.
Kenwright haláláig részvényese volt klubjának, részesedése a legutóbbi hivatalos információk szerint 1.3 százalék volt.
Az elhunyt elnök összesen 19 idényen át vezette a csapatot, amely ebből 12 alkalommal végzett a Premier League legjobb nyolc csapata között, s hatszor kvalifikálta megát az európai kupaporondra. A 78 éves néhai sportvezető halálát a klub közlése szerint májrák okozta, miután néhány hónappal ezelőtt sikeres műtéten esett át.
Nyugodjon békében.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…