Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított fiatal tehetségével, Michael Kayodéval.
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Fiorentina együttese bejelentette, hogy szerződést hosszabbított fiatal tehetségével, Michael Kayodéval. A 19 éves játékos idén került fel a Fiorentina felnőttei közé, és játékával hamar felhívta magára a figyelmet a topcsapatok körében is. A hírek szerint a jobbhátvédet leginkább az Arsenal gárdája figyelte, de több német csapat is komoly érdeklődést mutatott iránta az utóbbi időben. A Fiorentina éppen ezért komoly lépéseket tett, hogy magukhoz láncolják a 19 éves játékost. A beszámolók alapján ennek érdekében Kayode fizetését jelentősen megemelték, így évente mintegy 1 millió eurót kereshet, továbbá meghatározó szerepet ígértek neki Vincenzo Italiano elképzeléseiben is.
Michael Kayode ebben a szezonban összesen 8 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 653 játékpercet kapott, és 1 gólpasszt jegyzett. Korábbi szerződése 2025 nyaráig kötötte őt a Fiorentinához, de az új megállapodása 2028 nyaráig szól és tartalmaz egy plusz egy évre szóló opciót is.
Kayo 🚂 2028 💜⚜️#ForzaViola #Fiorentina #ACFFiorentina pic.twitter.com/T8PAXYoDgD
— ACF Fiorentina (@acffiorentina) October 25, 2023
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…