Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Hivatalosa is elfogadták az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) szankcióját Sandro Tonali ellen, jelentette be csapata, a Newcastle United.
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
A Newcastle United megerősítette Sandro Tonali 10 hónapos eltiltását, miután az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) bűnösnek találta a szerencsejátékra vonatkozó szabályok megsértésében. A futballista leghamarabb 2024. augusztus 27-én, keddtől térhet vissza a labdarúgásba.
A FIGC szerdán jelentette be a szankciót, pénteken pedig kérelmet nyújtott be a FIFA-hoz, hogy az eltiltást világszerte alkalmazzák. A nemzetközi szövetség péntek este megerősítette, hogy a kérelemnek helyt adtak, és az eltiltás azonnal hatályba lépett.
Eddie Howe menedzser péntek reggel azt mondta, hogy “nagy esély van rá”, hogy szombaton a Wolves ellen pályára léphet, amíg a klub a hivatalos megerősítésre vár. A Newcastle közölte, hogy péntek este kaptak megerősítést az eltiltásról, és szombat reggel nyilvánosan is megerősítették azt.
“A Newcastle United középpályása, Sandro Tonali tíz hónapos, 2023. október 27-én, pénteken hatályba lépő eltiltást kapott a labdarúgástól, miután az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) illegális fogadási vádakkal illette. A FIGC szankciója 18 hónapos teljes eltiltást tartalmaz, amelyből nyolc hónapot átkonvertál, mivel a játékos 16 kötelezettségből álló terápiás tervben és oktatási programban vesz részt Olaszországban. Október 27-én, pénteken este a Newcastle United megerősítést kapott arról, hogy a FIFA jóváhagyta a FIGC világszerte alkalmazandó szankcióját, ami azt jelenti, hogy Sandro 2024. augusztus 27-én, keddtől térhet vissza a versenyszerű labdarúgásba”.
– áll a Newcastle közleményében.
Newcastle United can confirm midfielder Sandro Tonali has been banned from competitive football for ten months, as effective from Friday 27 October.
— Newcastle United FC (@NUFC) October 28, 2023
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…