Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Román sajtóbeszámolók szerint jó eséllyel a román válogatott hamarosan újabb idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőt vívhat Magyarországon…
(Photo by Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images)
A Digisport beszámolói szerint szóba került annak a lehetősége, hogy az Izrael-Románia Európa-bajnoki selejtezőt Debrecenben rendezzék, miután a közel-keleti ország háborúban áll és nem játszhat saját otthonában.
Izrael két októberi Eb-selejtezőjét elhalasztották, így novemberben kilenc napon belül négy mérkőzést fog játszani. Izrael november 12-én léphet pályára Koszovó ellen, majd november 15-én Svájccal mérkőznek meg. Ezt követően november 18-án a Románia elleni mérkőzés szerepel a programban, majd november 21-én Andorrában lép pályára. A hazai mérkőzések helyszínét még nem jelölték ki, korábban arról volt szó, hogy Cipruson játszhatnak, azonban úgy tűnik, hogy magyar helyszínek sem elképzelhetetlenek.
Az izraeli válogatott a harmadik helyen áll csoportjában Románia és Svájc mögött, és még van esélye kijutni a jövő évi Eb-re.
A románok októberben már játszottak egy Eb-selejtezőt Budapesten, amikor Fehéroroszország “vendégeként” 0-0-ra végeztek a Szusza Ferenc Stadionban.
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…