Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Ferencváros simán nyerte az Újpest elleni derbit

A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 11. fordulójának zárómérkőzését vasárnap kora este a Ferencváros és az Újpest játszotta egymással.

A 13. percben volt az első komolyabb lehetőség, akkor Abu Fani emelését Mmaee fejelte tovább, amelyre Lisztes robbant rá és közvetlen közelről kapufát fejelt. A 27. percben Makreckis tört előre, majd indította Owusut, azonban Tamás nagyon rosszul ért a labdába, így arra lecsapott Pesic megelőzve Kosanovicsot és a bal alsóba lőtt (1-0). Az első félidőben több gól ugyan nem esett, de mindkét félnek voltak gólszerzési lehetőségei, azonban Varga és Banai is állták a sarat, ennek következtében a szünetre egygólos Fradi előnnyel mehettek a csapatok.

A második játékrészben már nem volt olyan nagy az adok-kapok, a 70. percben viszont megszerezte második gólját is a Ferencváros. Abu Fani tekert a kapu elé egy szögletet, amelyet Abena hét méterről védhetetlenül fejelt a kapuba (2-0). Az előbb gólpasszt jegyző izraeli középpályás is beveszi az újpestiek kapuját, hat mérettől lőtt a bal alsóba Abu Fani (3-0). A Fradi a győzelmével visszavette a vezetést a tabellán a Pakstól, az Újpesttől pedig meglépett öt pontra, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a zöld-fehérek, mint riválisaik.

Ferencváros – Újpest 3-0 (1-0)
Helyszín: Groupama Aréna, Vezette: Karakó F.
Gólszerzők: Pesic (27.), Abena (70.), Abu Fani (74.) ill. –
Sárga lap: Lisztes (20.) ill. Hall (53.), Kosanovic (82.)
Kiállítás:

Ferencváros: Varga – Wingo, Mmaee, Abena, Botka (Ramírez 46.) – Abu Fani (Esiti 88.), Makreckis – Owusu, Zachariassen (Gojak 83.), Lisztes (Marquinhos 46.) – Pesic (Tokmac 88.). Vezetőedző: Dejan Stankovic

Újpest: Banai – Pauljevic, Kosanovic, Hall, Tamás (Kastrati 62.) – Onovo, Tajti, Morschel (Mack 72.) – Kiss (Simon 72.), Ambrose (Ganea 80.), Csoboth (Sasere 80.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

A 11. forduló eredményei:
Szombat:
Kecskemét – Zalaegerszeg 3-1
Fehérvár – Diósgyőr 4-0
Puskás Akadémia – Debrecen 1-1

Vasárnap:
Mezőkövesd – MTK Budapest 1-0
Paks – Kisvárda 3-1
Ferencváros – Újpest 3-0

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore