Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Hivatalosan is bejelentette a Manchester United, a Leicester City és a Chelsea korábbi középpályása, Danny Drinkwater, hogy befejezi futballkarrierjét.
(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)
A korábbi Premier League-győztes Danny Drinkwater bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól.
A 33 éves játékos, aki 2015/16-os szezonban a Leicester Cityvel megnyerte a Premier League-et, utoljára viszont a 2021/22-es idényben lépett pályára.
Drinkwater a Manchester Unitednél tört be a köztudatba, mielőtt 2012-ben a Leicesterhez került. Velük feljutott az első osztályba a Championshipből, majd meghatározó tagja volt annak a csapatnak, amely az angol futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetését érte el az angol bajnoki cím megnyerésével.
A középpályás 2017-ben 35 millió fontért igazolt a Chelsea-hez. Ötéves szerződése alatt viszont mindössze 12 alkalommal lépett pályára a nyugat-londoniaknál.
Drinkwater kölcsönben megfordult a Burnley, az Aston Villa, a török Kasimpasa és a Reading csapatánál is, ahol utoljára lépett pályára profi szinten.
“Szeretném bejelenteni, hogy visszavonulok a profi futballtól. Valószínűleg ez régóta érik már, különösen az elmúlt egy év miatt, de úgy gondolom, hogy most már itt az ideje, hogy hivatalosan is bejelentsem. Nem gondoltam volna, hogy túlságosan zavarna ez a bejelentés, de most, hogy így kimondom, kicsit azért zavaró”
– nyilatkozta a High Performance című podcastnek.
Today, hear a Premier League winner announce his retirement from the game and tell you his story, in his words, when he started to struggle.
And instead of the banal, boring ‘drinkbeer’ replies and criticism, listen to the full emotional conversation and hear Danny Drinkwater… pic.twitter.com/KqGJ0XNiT4
— Jake Humphrey (@mrjakehumphrey) October 30, 2023
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…