Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: kétszeres magyar bajnok edző veheti át a Budapest Honvéd irányítását! – sajtóhír

Az NB1.hu értesülései alapján a magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd egyik jelöltje Pinezits Máté megüresedett helyére a kétszeres magyar bajnok edző, Supka Attila…

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nem túl acélos szereplés miatt távozott a Honvéd éléről a nyáron kinevezett Pinezits Máté, illetve mellette a pályaedző, Schimmer Szabolcs is. Ideiglenesen Djordje Kamber vezeti az együttes, munkáját pedig Takács László fogja segíteni. Mint már említettük, az NB1.hu információi szerint a Budapest Honvéd egyik jelöltje Supka Attila, aki edzői pályafutása során már háromszor is irányította a csapatot. A rutinos szakember legutóbb a Mosonmagyaróvár élén dolgozott. 

Supka Attila 2006-2008-ig, 2011-2012-ig, majd 2017-2019-ig volt a Budapest Honvéd vezetőedzője. A 2006/2007-es szezonban Magyar Kupát nyert a csapattal, a 2018/2019-es idény folyamán pedig döntőig vezette az együttest. Supka Attila vezetésével nyerte el első bajnoki címeit az NB I-ben a Debrecen, a 2004/2005-ös, majd a 2005/2006-os kiírás során lett vele aranyérmes a Loki. Az említett csapatok mellett dolgozott még többek között a Mezőkövesd, a Kisvárda és a Zalaegerszeg élén is.