Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Ahogyan arról beszámoltunk, az Ulszan Hyundai csapata megvédte bajnoki címét a dél-koreai bajnokságban…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
Az Ulszan Hyundai magyar légiósa, Ádám Martin a Nemzeti Sport részére adott bejelentkezésben elevenítette fel az idény tapasztalatait:
“Hosszú idény volt, a végére elfárad az ember, de megérte a sok munka, mert megvédtük a bajnoki címünket. Azt gondolom, hogy egy fokkal könnyebb volt, mint tavaly, még akkor is, ha néha bukdácsoltunk. Megünnepeltük, de visszafogottan, itt nem viszik túlzásba, majd az utolsó bajnoki után lesz ünnepség a szurkolókkal együtt, a kupaátadás.”
“Most kaptunk három szabadnapot, de innentől már a BL-re koncentrálunk. Vannak céljaink, szeretnénk továbbjutni a csoportból, az most az első számú prioritás.Eddig is komolyan vettük, de a bajnoki cím bebiztosítása után csak erre koncentrálunk. Ha továbbjutunk a csoportból, akkor az egyenes kieséses szakaszra majd jövőre, februártól kerül sor. Az nem került szóba, hogyha továbbmegyünk, akkor milyen sztárok ellen játszhatunk, de szerintem erre mindenki gondol. Jó érzés ilyen játékosok ellen pályára lépni, a válogatottból tudom, milyen volt az angolok, a németek vagy éppen az olaszok ellen játszani. Biztos, hogy itt is benne van a fejekben, hogy ezért is jó lenne továbbjutni” – tette hozzá a válogatott csatár.
“Az utóbbi időben szakemberek segítségével végzem az extra munkáimat. Jóval hatékonyabb így dolgozni, hogy valaki tudatosan felépíti az edzéstervet. A nyári időszak komoly mentális kihívás volt, de egy ideje ezen is tudatosan dolgozunk. Azt gondolom jó úton járok” – árulta el saját magával kapcsolatban.
Ádám Martin arról is beszélt, hogy nagyon várja már a magyar válogatott soron következő, utolsó Eb-selejtezőit: “A fő cél, hogy bebiztosítsuk a kijutásunkat. Készen állok, hogyha játszani kell – kezdőként is, csereként is. Amennyi lehetőséget kapok, azt meg kell ragadni. Én mindig mindent beleadok, mindig száz százalékot nyújtok, ez most is így lesz. Sajnos elkapta a sérüléshullám a csapatot, de ezért vagyunk egy csapat, ezért vagyunk ilyen erősek, mert akit a kapitány betesz, az általában tud bizonyítani.”
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…