Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német Kupa: Reus góljával jutott tovább a Dortmund, másodosztályú csapat ellen búcsúzott a Freiburg – eredmények, összefoglalók

Marco Reus góljával jutott tovább a nyolcaddöntőbe a Borussia Dortmund a Hoffenheimmel szemben, Szalai Attila ezúttal is csak a padról figyelhette társait. Hatalmas meglepetésre a Freiburg hazai pályán búcsúzott a másodosztályú Paderborn ellen. A Leverkusen hétgólos találkozón került tovább a következő körbe, míg a Magdeburg büntetőpárbaj után ejtette ki a Holstein Kielt…

(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)

A találkozót a Hoffenheim kezdte jobban, a vendég gárda már a 2. percben közel állt a vezetés megszerzéséhez. Bebou lövését hatalmas bravúrral védte Kobel, majd a kipattanót követően Berishától jött az ismétlés, akinek a löketét Schlotterbeck blokkolta. A Dortmund viszont szépen lassan átvette az irányítást, s a 43. percben ez gólban is megmutatkozott. Ekkor Bynoe-Gittens átadása után Marco Reus vette be a Hoffenheim kapuját. A második játékrészben szintén jobban játszott a Dortmund, de újabb gólt már nem tudott szerezni Terzic legénysége, azaz tehát Reus találatával ment tovább a BVB. A hosszabbításban ráadásul meg is fogyatkozott a Hoffenheim, a 90+4. percben Kabak gyűjtötte be a második sárga lapját. 

Borussia Dortmund – Hoffenheim 1-0 (1-0)
Gólszerzők:
Reus (43.) ill.
Kiállítva:ill. Kabak (90+4.)

A vezetést a 21. percben szerezte meg a Bayer Leverkusen, Adlit buktatták a tizenhatoson belül, melyet követően a játékvezető büntetőt ítélt. A tizengyes Exequiel Palacios váltotta gólra, az első félidőben pedig nem is született több gól. A fordulás után kevesebb mint 15 perc alatt négy találatot is összehoztak a csapatok. Az 50. percben Ehlich góljával egyenlített a Sandhausen, majd az 54. percben Jonathan Tah fejesével újra magához ragadta az előnyt a Leverkusen. A vendég klub viszont sokáig nem örülhetett, mivel Ben Balla révén újfent egyenlített a hazai együttes az 57. percben. A véghajrában azonban már nem tudta tartani a lépést a harmadosztályú gárda. A 85. percben egy kipattanó után Hlozek volt eredményes, aztán a 88. percben Adli először fejjel vette be a Sandhausen kapuját, majd a 90+2. percben ismét őt ünnepelhették a társak. 

Sandhausen (III.) – Bayer Leverkusen 2-5 (0-1)
Gólszerzők:
Ehlich (50.), Ben Balla (56.) ill. Palacios (21., büntető), Tah (54.), Hlozek (85.), Adli (88., 90+2.)

Hatalmas meglepetésre hazai környezetben búcsúzott a Freiburg a másodosztályú Paderborn ellen. A vendég gárda már a 4. percben megszerezte a vezetést egy gyönyörű akcióból, melynek a végén Muslija volt eredményes. A 33. percben növelte előnyét a Paderborn, Muslija ezúttal szabadrúgásból vette be a Freiburg kapuját. A fordulás után viszonylag gyorsan háromgólosra nőtt a hazai együttes hátránya, az 56. percben Conteh passza után Bilbija lőtt a hálóba. A 70. percben szépített a Freiburg, egy szögletet követően Eggestein vágta védhetetlenül a léc alá a labdát. 

Freiburg – Paderborn (II.) 1-3 (0-2)
Gólszerzők:
Eggestein (69.) ill. Muslija (4., 33.), Bilbija (56.)

Fordulatos mérkőzést követően jutott tovább végül a Magdeburg a Holstein Kiel otthonában. A vendégek nagyon gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, a 3. percben Bockhorn révén jutottak előnybe, majd a 11. percben Krempicki volt eredményes. A folytatást tehát megnyugtató előnyből várhatták, ám a 60. percben először Heber öngólja után szépített a Kiel, majd a 68. percben pedig Piccini talált a saját kapujába. A rendes játékidőben tehát nem tudtak dönteni a felek, majd a hosszabbításban sem. Az első negyed órában ismét a Magdeburg került előnybe, majd a fordulás után a ráadásban egyenlített a Kiel. A büntetőpárbajt követően a vendégek örülhettek. 

Holstein Kiel (II.) – Magdeburg (II.) 3-3 (0-2, 2-2) – büntetőpárbaj után továbbjutott: a Magdeburg
Gólszerzők:
Heber (60., öngól), Piccini (68., öngól), Pichler (120+2.) ill. Bockhorn (3.), Krempicki (11.), Amaechi (93.)

A keddi játéknapról készült összegző IDE kattintva érhető el!