Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar U17-es válogatott továbbjutott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjából a kvalifikáció elitkörébe…
A magyar U17-es válogatott Bulgária mögött, ám Bosznia-Hercegovina és Andorra előtt a második helyen végzett a Telkiben rendezett Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, így kvalifikálta magát a következő fordulóra.
A korosztályos válogatott szövetségi edzője, Jeremiás Gergő elégedett nyilatkozott az mlsz.hu-nak az utolsó, bosnyákok elleni meccs megnyerését követően:
“A tudatosság diadala volt a mai győzelem, hiszen végig tartottuk magunkat az előre elhatározott meccstervhez, és megérdemelt sikert arattunk. Tudtam, hogy még egyszer nem fordulhat elő, ami a bolgárok ellen, és ha hozzuk az eltervezett játékot, akkor a gólok is jönni fognak. Teljesítettük a célunkat, továbbjutottunk a csoportból, de bízom benne, hogy az elitkörig hátralévő időszakban sokat tudunk fejlődni, és tavasszal megcélozhatjuk az Európa-bajnoki részvétel kiharcolását.”
Az elikör sorsolását december elején tartják, melyet követően kiderül, hogy mely csapatok ellen vezethet az útja a magyar csapatnak a jövő nyári ciprusi korosztályos Eb-re.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…