Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Saudi Pro League: ismét botlottak Karim Benzemáék, így már 11 pont a hátrányuk a listavezetőhöz képest

A szaúdi labdarúgó-bajnokság (Saudi Pro League) 12. fordulójának pénteki játéknapjának zárómérkőzésén az Al Shabab látta vendégül az elmúlt mérkőzésein nyeretlen Al-Ittihadot.

(Photo by Mohammed Saad/Anadolu via Getty Images)

A Karim Benzema fémjelezte vendégek már négy mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban, és mivel a listavezető Al-Hilal ismét nyerni tudott, így ha a bajnoki címről dédelgetett álmaikat tovább szerették volna továbbra is megőrözni, akkor kötelező volt a győzelem a találozón. Azonban korántsem így alakult a mérkőzés Karim Benzemák számára, ugyanis a 14. percben Al Saqour jobboldalról érkező beadása Carlos Júniort találta meg, aki 6 méterről a bal alsóba bólintott, amely mint később kiderült a győzelmet is jelentette a hazaiak számára. Az első játékrészben ezen kívül túl sok gólszerzési lehetőség pedig már nem is akadt. A második játékrészben összeszedte magát valamelyest az Al-Ittihad és legalább voltak kaput eltaláló lövései, azonban gólt nem sikerült szerezniük, ennek következtében vereséget szenvedtek. Az Al-Ittihad így már öt mérkőzés óta nyeretlen és csak a 6. helyet foglalja el a tabellán 11 ponttal lemaradva a listavezető Al-Hilaltól, míg az Al Shabab feljött a 9. pozícióba.

Al Shabab – Al-Ittihad 1-0 (1-0)
Helyszín: King Fahd Nemzetközi Stadion (Rijad), Vezette: N. Ramírez (argentin)
Gólszerző: Carlos Júnior (14.)

A 12. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Al Fateh – Al-Hilal 0-2
Al Taee – Al Feiha 3-3
Al Shabab – Al-Ittihad 1-0

Szombat:
16:00 Abha – Al Akhdoud
19:00 Al Nasszr – Al Khaleej
19:00 Al-Ettifaq – Al-Raed

Vasárnap:
16:00 Al Hazem – Al Wehda
16:00 Al-Taawon – Damac
19:00 Al Ahli – Al Riyadh

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore