Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: ötgólos mérkőzésen nyert idegenben a Bayer Leverkusen! – videóval

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójában a Xabi Alonso által irányított Bayer Leverkusen a Pellegrino Matarazzo vezette Hoffenheim otthonában lépett pályára…

(Photo by Markus Gilliar/Getty Images)

A vezetést egy gyönyörű akció végén szerezte meg a Bayer Leverkusen. A 9. percben Boniface átadását követően Florian Wirtz vette be a Hoffenheim hálóját és juttatta előnybe csapatát. Xabi Alonso legénysége még az első félidő hosszabbításában növelni tudta előnyét, a 45+1. percben Hofmann nagyon okosan a szögletet nem beadta, hanem a tizenhatos vonalánál érkező Grimaldo elé gurította a labdát, aki védhetetlenül a jobb felsőbe lőtt.

A második játékrész elején az öltözőben maradt a Bayer Leverkusen, a Hoffenheim kevesebb mint negyed óra alatt egyenlíteni tudott a szünetet követően. Az 56. percben Hradecky óriási hibája után szépített Matarazzo együttese, a vendégek kapusa által eladott labdát Anton Stach gyűjtötte be, aki kihasználta, hogy a finn portás nem ért vissza a kapujába, a hazaiak középpályása 41 méterről lőtt a kapuba. Az 58. percben egalizált a Hoffenheim, Beier távoli bombája még a kapufán csattant, a kipattanót viszont Weghorst már közelről a hálóba gurította. A 70. percben a Leverkusen újra magához ragadta az előnyt, s ezúttal meg is tartotta, Boniface passza után ismét Grimaldo lőtt káprázatos gólt Baumann kapujába. Xabi Alonso tanítványai tehát továbbra is veretlenek 10 fordulót követően a bajnokságban. 

Hoffenheim – Bayer Leverkusen 2-3 (0-2)
Helyszín:
PreZero Arena (Sinsheim); Vezette: Frank Willenborg
Gólszerzők: Stach (56.), Weghorst (58.) ill. Wirtz (9.), Grimaldo (45+1., 70.)
Sárga lap: Weghorst (46.), Kabak (48.), Prömel (60.) ill. Hradecky (72.), Tah (81.)
Kiállítva: ill.

Hoffenheim: Baumann – Akpoguma (Conte 88.), Kabak, Vogt – Skov (Bebou 78.), Prömel, Stach, Becker (Kramaric 78.), Bülter – Weghorst, Beier (Berisha 87.). Vezetőedző: Pellegrino Matarazzo

Leverkusen: Hradecky – Kossounou (Stanisic 46.), Tah, Tapsoba – Frimpong, Palacios, Xhaka, Grimaldo – Hofmann (Andrich 80.), Wirtz (Hlozek 90+1.) – Boniface (Adli 88.). Vezetőedző: Xabi Alonso 

Videós összefoglaló:

A 10. forduló végeredményei és további programja: 

Péntek:
Darmstadt – Bochum 1-2

Szombat:
Freiburg – Mönchengladbach 3-3
Hoffenheim – Leverkusen 2-3

Köln – Augsburg 1-1
Mainz – RB Leipzig 2-0
Union Berlin – Eintracht Frankfurt 0-3
18:30 Borussia Dortmund – Bayern München (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
15:30 Wolfsburg – Werder Bremen
17:30 Heidenheim – Stuttgart (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore