Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
A Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Luton Town ellen az angol bajnokság (Premier League) 11. fordulójában…
(Photo by Clive Rose/Getty Images)
A Liverpool hosszabbításbeli egyenlítő góljának szerzője, Luis Díaz borzalmas időszakon megy keresztül, miután hazájában elrabolták a szüleit. A mérkőzés után a kolumbiai szélső édesapja elrablóinak üzent:
“Ma nem mint játékos beszélek, hanem Luis Manuel Díaz fiaként. Elrabolták az édesapámat, a családunk tartóoszlopát. Kérem az ENL-t (Nemzeti Felszabadító Hadsereget), hogy engedjék szabadon az édesapámat, amilyen hamar csak lehet! Kérem a nemzetközi szervezeteket, hogy dolgozzanak a kiszabadításán, hogy ismét szabad lehessen. Minden perccel egyre jobban aggódunk, nincsenek szavak, amik le tudnák írni a szörnyű érzéseinket. Könyörgöm, azonnal engedjétek szabadon az édesapámat, tiszteletben tartva az integritását!”
“Szeretnék köszönetet mondani minden kolumbiainak és a nemzetközi közösségeknek a támogatásért, amit adnak” – tette hozzá a 26 éves labdarúgó.
Díaz közel két éve áll a Mersey-partiak alkalmazásában, ez idő alatt rendre a csapat legjobbjai közé tartozott, 59 tétmérkőzésen 15 gólt szerzett.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!