Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Az RB Leipzig tájékoztatása szerint ismét sérüléssel bajlódik a csapat magyar válogatott hálóőre…
(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)
Az RB Leipzig megerősítette, hogy Gulácsi Péter lábujjsérülés miatt kihagyni kényszerült csapata legutóbbi, Freiburg elleni bajnokiját, helyette Leopold Zingerle került be a meccskeretbe.
A rutinos magyar kapus tavaly ősszel a Celtic elleni BL-mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, majd január elején egy bakteriális fertőzés miatt újra meg kellett operálni őt, így közel egy évet kihagyott, mire visszatérhetett, addig azonban a helyettese, Janis Blaswich meggyőző teljesítményt nyújtott, aki mögött Gulácsi a visszatérése ellenére csak második számú kapus.
A 33 éves hálóőr 2015 óta már csaknem 300 mérkőzésen védte a lipcsei csapat kapuját, már akkor a másodosztályban is a csapat alkalmazásában állt. Emellett évek óta a magyar válogatott első számú kapusa, a nemzeti csapatban eddig 51 meccsen védett.
A vasárnapi mérkőzésen az RB Leipzig két hajrábeli találattal 3-1-es sikert aratott a Sallai Rolandot ugyancsak sérülés miatt nélkülöző Freiburg ellen. A lipcseiek másik magyar válogatott játékosa, Willi Orbán térdsérülése miatt ugyancsak hiányzott. A csapat a győzelmével a negyedik helyet foglalja el a Bundesligában.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!